Hasznos

Kollégium kereső - melyik kollégiumot érdemes választani Budapesten?

A középiskolai végzős hallgatók számára az utolsó tanév aztán biztosan nem az unalomról szól. Dönteni kell az egyetemi, főiskolai jelentkezésekről, készülni az érettségire, majd sikerrel venni a vizsgákat. Ha bekerültél a vágyott egyetemre, egy dolog még mindig hátravan – meg kell találnod a számodra ideális kollégiumot. Vidékiként azonban egyáltalán nem biztos, hogy tisztában vagy a budapesti viszonyokkal, a választás tehát nem egyszerű – ebben nyújtunk most egy kis segítséget.

A kollégiumi férőhelyek elosztása 

Miután leérettségiztél, és kiderült, hogy melyik felsőoktatási intézményben folytatod a tanulmányaidat, végre vehetsz egy nagy levegőt, hiszen a nehezén már túl vagy. Most elkezdhetsz keresgélni az aktuális diákmunkák között, hiszen hamarosan kezdődik életed következő szakasza, melynek során a havi kiadásaid is emelkedni fognak, az egyetemi, főiskolai évek alatt ugyanis a lakhatásodról is gondoskodni kell. Természetesen dönthetsz úgy, hogy albérletbe költözöl, az árak azonban az utóbbi időben olyan magas szintre emelkedtek, hogy egy saját lakás bérlését kevesen engedhetik meg maguknak, még diákmunka mellett is, érthető tehát, hogy a kollégiumi férőhelyekért olykor hatalmas verseny alakulhat ki. 

kollegium-kereso

Mielőtt megismerkednénk az egyes budapesti kollégiumokkal, vagy azzal, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a választás során, érdemes tisztába kerülni azzal, hogy hogyan is zajlik a kollégiumi jelentkezés.

A férőhelyeket az esetek nagy részében szociális alapon osztják ki; egyes intézményekben kizárólag az államilag finanszírozott képzéseken tanulók kaphatnak szállást, másokra azonban az önköltséges diákok is pályázhatnak. 

Ahhoz, hogy a “versenyben” részt vehess, először is a hallgatói rendszerben, így a Neptunban vagy az ETR-ben ki kell töltened a pályázati űrlapot – ebből is láthatod, hogy csak a sikeres felvételit követően nyílik meg a lehetőséged a jelentkezésre. 

Ezen a felületen mellékelned kell az érettségi bizonyítványodat is, hiszen a szociális helyzet mellett sokszor a tanulmányi eredmény is számít. Szükség lesz még a szüleid jövedelemigazolására, ha pedig van fiatalabb testvéred, aki még iskolába jár, az ő tanulói jogviszonyát is igazolnod kell, hiszen ez az egy főre jutó jövedelem meghatározása során fontos szerepet játszik. Igazolni kell még az esetlegesen fennálló hátrányos helyzetedet, valamint a lakóhelyed és az egyetem közötti távolságot – ezen információk birtokában osztják majd ki a kollégiumi helyeket.

Az űrlapon szabadon választhatod meg azt, hogy melyik intézményekbe jelentkezel, és itt egy prioritási sorrendet is fel kell állítanod. Fontos tisztában lenni azzal, hogy minden kollégiumban korlátozott férőhely áll a diákok rendelkezésére, ezért akkor se csak egyetlen intézményt jelölj meg, ha minden vágyad az, hogy itt töltsd az egyetemi éveidet. 

Milyen szempontokat vegyél figyelembe a döntés során? 

Sokan már a középiskolás években is biztosan tudják, hogy később melyik kollégiumban szeretnének majd megszállni, hiszen a testvérektől, idősebb barátoktól könnyű összeszedni a legfontosabb információkat. Ha azonban te nem vagy ilyen szerencsés, és nem is vagy ismerős Budapesten, érdemes feltenni magadnak néhány kérdést, és ezek alapján rangsorolni az elérhető helyeket. 

  • Költségek: a kollégiumi díjak eltérőek lehetnek — a drágább helyeken gyakran kevesebb lakótárssal kell megosztanod a szobát és a közösségi tereket, így érdemes előre átgondolni a családod anyagi lehetőségeit.
  • Távolság: bár Budapesten remek a tömegközlekedés, ha az előadásaid között nagyobb szünetek vannak, egy távolabbi koliból nem tudsz néhány órára hazaugrani. Ha az egész napot az egyetemen töltöd, és teljesen be vagy táblázva, könnyebb lehet bevállalni egy távolabbi kollégiumot is. Azt se felejtsd el, hogy az ingyenes programok, Budapesti szórakozási lehetőségek is előtted állnak majd, ahova biztosan szeretnél gyorsan és egyszerűen eljutni.
  • Közlekedés: természetesen az is fontos, hogy a kollégium közelében van-e metró, villamos, vagy még a legközelebbi buszhoz is sokat kell sétálni – amikor este, fáradtan hazaesel, nem biztos, hogy könyvekkel megrakodva is annyira kellemesnek találod majd a hosszú sétát.
  • Környék: nyugodt lakóövezetre vágysz, ahol bármikor tehetsz egy nagy sétát a parkban, vagy inkább az a fontos számodra, hogy közel legyél a nyüzsgő belvároshoz? Ezt a szempontot is érdemes figyelembe venned. 
  • Extra kiadások: a kollégiumi díjat minden hónapban meg kell fizetni, emellett azonban intézményenként változik, hogy milyen – fizetős – szolgáltatásokat nyújtanak a bentlakóknak. Karbantartási díjak, mosoda, konditerem: ezek díját is kalkuláld bele a költségvetésbe.
  • Felszereltség: természetesen az sem mindegy, hogy milyen a szobák állapota, hogy hányan laktok egy helyiségben, és hogy hány lakótársra jut egy fürdőszoba – mindenkinek mások az igényei, így ezt a kérdést is érdemes feltenni a döntés során.
  • Közösségi élet: végül annak is érdemes utánanézni, hogy az adott kollégium milyen lehetőségeket biztosít a szórakozásra, így szerveznek-e csapatépítő programokat vagy biztosítanak-e közös sportolási lehetőséget a lakók számára. 

Budapesti kollégiumok 

Természetesen az összes, elérhető kollégiumot felsorolni is nehéz lenne – nézzünk néhány remek lehetőséget.

ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégium 

Az egyik legnagyobb, és a diákok által gyakran a legkedveltebbnek választott kollégiumban 1147 főt szállásolnak el, melyből 160 hely nemzetközi tanulóknak van fenntartva. 

A szobák 2-3 ágyasak, egy fürdőszoba pedig egy, esetleg két szobát szolgál ki. A kollégium a Dayka Gábor utcában található, ahova éjszakai buszokkal is könnyen eljuthatsz – a havidíj jelenleg 21.320 Ft. 

Márton Áron Kollégium és Szakkollégium 

Ez a 996 fő elszállásolására alkalmas kollégium 2 ágyas lakószobákkal felszerelt, melyek mindegyikéhez saját fürdőszoba tartozik. A lakók számára – a szinte kötelező wifi mellett – takarítóeszközöket, mosási lehetőséget biztosítanak, a nyugodt készülés pedig a szintenként megtalálható tanulószobában lehetséges – mindez havi 23.475 Ft-ért. A kollégium konditeremmel, konyhákkal, kerékpártárolóval felszerelt, valamint sportpályák is tartoznak hozzá, a legtöbb budapesti egyetem pedig egy órán belül elérhető innen.

NKE Orczy Úti Kollégium 

Az új építésű, mindössze 10 éves kollégium a Nagyvárad térnél, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem campusán található, gyönyörű zöldövezetben. 

Minden kollégista kap egy mágneses belépőkártyát, ez, valamint az egész nap működő portaszolgálat teljes biztonságot garantál. A szobákban 2-2 fő lakhat, egy két szobából álló egységhez egy fürdőszoba és egy közös előszoba tartozik. A szobák, a szobaegységek és a szekrények is kulccsal zárhatók. 

A mosókonyha díjmentesen használható, az épületben pedig takarítószemélyzet dolgozik. A biciklitároló a lakók számára szintén térítésmentesen használható, de a kollégium tömegközlekedéssel is nagyon egyszerűen megközelíthető. 

BME Schönherz Kollégium 

A Schönherz Kollégium a városközpontban található, a 4-es villamos közvetlenül az épület előtt áll meg, így az itt lakók számára a közlekedés nem okozhat problémát. A 24 négyzetméteres, 4 fős szobákhoz külön fürdőszoba tartozik, lakószintenként konyhát és tanulóhelyiséget, a legtöbb szinten pedig mosó- és szárítógépeket is biztosítanak a diákoknak. 

A szórakozó helyiségekben csocsó, billiárd, darts és léghoki várja a kikapcsolódni vágyókat, a gólyák pedig a többiektől elkülönülve, külön szinteken kapnak helyet. Ha ez nem lenne elég, az épületben extra szolgáltatásként igénybe vehető a konditerem, a ping pong és box terem, a szauna vagy éppen a streetball pálya – mindössze havi 9.320 Ft-ért.

Erdős Pál Kollégium (EPK) 

A Nagytétényi út 162–164. szám alatt található épület 798 fő elszállásolására alkalmas, a lakók itt 2-3 ágyas szobákban alhatnak, melyek mindegyikéhez saját fürdőszoba tartozik. 

A kollégiumban tanulószoba is megtalálható, ezen kívül büfé, konditerem, csocsóasztal, sportpályák és szabadtéri edzőpark is várja a diákokat. 

Martos Kollégium 

A BME Vegyész- és Biomérnöki Karos hallgatók kollégiuma közvetlenül az egyetem épületével szemben található, és hat szinten, kétágyas szobákban várja a hallgatókat. Szintenként került elhelyezésre itt egy-egy felújított konyha, valamint koedukált zuhanyzó és WC.

Az épületben portaszolgálat működik, a hallgatók pedig mágneskártyával léphetnek be az épületbe. Itt is található csocsóasztal, konditerem és ingyenes kerékpártároló, a csendes tanulás pedig akár a könyvtárban is lehetséges. 

Találd meg a számodra legjobb lehetőséget 

Az egyetemi évek számos izgalmas kalandot és felejthetetlen élményt kínálnak, melyek között a kollégiumi élet kiemelt helyen áll. Sokan évtizedekkel a tanulmányaik befejezése után is szívesen gondolnak vissza a kolis évekre, így aggodalomra semmi ok – bárhova kerülsz végül, a főiskolán eltöltött időszak életed egyik legszebb periódusa lehet.

Y Diák

TikTok videók

@ydiakmunka Jelentkezz futárnak🤩 #ydiak #wolt #woltfutár #jelentkezz #futár #diákmunka #foryou

@ydiakmunka

📱✨ Nálunk mindent el tudsz intézni online, de ha jobban szereted a személyes találkozást: mutatjuk, merre találsz minket. 🏢 📍 1137 Budapest, Radnóti Miklós utca 2. (6. emelet) #Ydiák #diákmunka #iskolaszövetkezet #Yirodaház

♬ original sound - ydiakmunka - YDIÁK
@ydiakmunka

🔶 Változatos diákmunkák egy helyen: ez az Y diák! Neked melyik pozi “LOVE IT”? Írd meg kommentben! 🔗 Rengeteg diákmunka közül válogathatsz - weboldal link a BIO-ban! 🌐 ydiak.hu #Ydiák #diákmunka #iskolaszövetkezet #nyárimunka

♬ original sound - ydiakmunka - YDIÁK
@ydiakmunka

Csekkoljátok az előző részeket is! Tudjuk, hogy a vizsgaidőszak nehéz....Hoztunk pár tippet, amivel kicsit könnyebb lehet a mindennapi tanulás! 💪🏻🤍📚👩🏻‍🎓 #ydiakmunka #ydiak #tanulas #vizsga #vizsgaidőszak #tippek #ydiakszovetkezet #diakmunka #diakmelo

♬ Aesthetic - Tollan Kim

További blog cikkek

Ezeket is érdemes elolvasnod

További cikkek
Diákmunkával kapcsolatos kérdésed van?

Azért vagyunk, hogy segítsünk, keress minket az alábbi elérhetőségeken:

Kapcsolat

Diák vagyok és szeretnék munkát találni

Munkát keresek

Állást kínálok és szeretnék jó munkaerőt találni

Munkaerőt keresek