50% kedvezmény új partnereknek

Újranyitási kedvezmény a vállalkozások megsegítésére

Végre elérhető közelségbe került a régi, megszokott életünk. Reméljük, rövid időn belül Neked is sikerül visszaállni a hagyományos körforgásba! A piaci helyzet rendeződése a pozitívumok mellett újabb problémákat is hozott? Megnövekedett a munkaerőigényed? Megviseltek a járványhelyzet következményei? Jól jönne egy újranyitási kedvezmény?

Mi segítünk!

Bejegyzésünkben megtalálod azt a kódot, ami 50%-os kedvezményt biztosít szolgáltatási díjunkból az első 2 hónapban, azon új partnereink számára, akik legkésőbb május 31-ig szerződést kötnek Iskolaszövetkezetünkkel.

Az Y Generáció Iskolaszövetkezetnél önként vállalt feladatunk a pályakezdő fiatalok és a munkaadók közötti könnyed, zökkenőmentes kapcsolat kialakítása. Szeretnénk diákjainkat megfelelő szakmai fejlődéshez, a munkaadókat – vagyis Téged  és csapatodat – pedig minőségi munkaerőhöz juttatni.

Gondoltad volna, hogy a velünk való partnerségnek köszönhetően mindössze 5 lépéssel munkába áll az új kolléga? Ebben a blogbejegyzésünkben összefoglaljuk a szolgáltatási folyamat menetét, és kiderül, hogy milyen munkák hirdethetők nálunk, továbbá legfőbb előnyeinket is bemutatjuk.

Vágjunk is bele, lássuk, miért éri meg velünk dolgozni!

Újranyitási kedvezmény május 31-ig

Az Y Generáció Iskolaszövetkezet

Cégünk szakmai vezetői együttesen több mint két évtizede vannak jelen a diákmunka szervezés területén. Hozzáértésünk és piaci ismeretünk hozzájárulhat a Te céljaid eléréséhez is. Tevékenységünk minden szakaszát dokumentált előírások alapján végezzük. Gondoskodunk arról, hogy az ajánlatadás, a szerződéskötés, a teljesítés és a visszacsatolás folyamataiban a minőségre vonatkozó követelmények egyértelműen meghatározásra kerüljenek, továbbá megrendelőink igényeit helyesen értelmezve, maradéktalanul teljesítsük.

Több, mint 10 év tapasztalat, 4 millió ledolgozott munkaóra, 20 ezer munkavállaló

Milyen munka hirdethető nálunk? Szinte bármilyen!

  • rendezvényekhez, marketinghez kapcsolódó feladatok (hostess munkák, promóciók, supervising)
  • irodai jellegű tevékenységek (adatrögzítés, iratrendezés, egyéb adminisztráció)
  • fizikai feladatok ellátása (futárszolgálat, leltározás, árufeltöltés, raktározási munka,
  • anyagmozgatás, csomagolás)
  • telefonos munkák (call center munkatársak, biztosítási piackutatás, telemarketing, telefonos operátor)
  • időszakos, szezonális feladatok (mezőgazdasági munkák, vendéglátás, szórólaposztás, egyéb kisegítő feladatok)
  • gyakornoki programok (HR gyakornok, villamosmérnök gyakornok, marketing gyakornok, elemző gyakornok, épületgépész gyakornok, értékesítő gyakornok)

A partnerré válás folyamata 5 lépésben:

1. Ajánlatkérés – ide kattintva máris felveheted velünk a kapcsolatot, csupán néhány gyors kérdést kell előre megválaszolnod.

2. Kapcsolatfelvétel – az ajánlatkéréseket érkezési sorrendben kezeljük, de ismerve a gyorsan változó munkaerő igényeket, rövid időn belül keresni fogunk.

3. Egyeztetés – pontosítjuk a kivitelezés módját, idejét, az alkalmazott kommunikációt és minden a munka lebonyolításához szükséges tényezőt. Munkakezdés előtt kijelöljük a munkavezetőt. Munkatársaink ismertetik a partnerség minden előnyét, a szerződés feltételeit, szó esik a költségekről és minden kérdésre válaszolunk.

A havidíjunkból most 50% kedvezményt adunk az első két hónapban, ha az ajánlatkérő űrlapon megadod a következő kedvezménykódot: YGENERACIO2021-50

4. Szerződéskötés –  a megrendelt tevékenység tárgyában szerződést kötünk, amelyben a megrendelő (a Te vállalkozásod) megbízza Iskolaszövetkezetünket a feladatok elvégzésével.

5. A diákmunkaerő munkába áll – és munkájával megkönnyíti a vállalkozásod mindennapjait!

Akciónk keretében most 50 %-os kedvezményt* biztosítunk azon új partnereink számára, akik az YGENERACIO2021-50 kuponkódot felhasználva, május 31-ig szerződést kötnek velünk. 

Érdekel a kedvezmény, ajánlatot kérek!

További részletek érdekelnek a diákokban rejlő potenciálról vagy a szolgáltatás menetéről?

Akkor azonnal elküldjük neked e-mailben a „Mindent a diákmunka foglalkoztatásról” című e-bookunkat, melyben minden fontos információt megtalálsz, ami segít a döntés meghozatalában! Ide kattintva tudod igényelni.

*Kedvezmény részletei:

  1. A kedvezmény az Y Generáció szolgáltatási díjából* való 50 %-os kedvezményt biztosít újonnan szerződött partnerek számára.
  2. *A szolgáltatási díj csak a szövetkezet vállalkozási díját takarja, így az 50 %-os kedvezménybe nem tartozik bele a foglalkoztatott diákok munkabére, illetve az utánuk fizetendő SZJA összege.
  3. A kedvezmény az első két hónap szolgáltatási havidíjára vonatkozik, és kizárólag azon új partnerek számára biztosított, akik legkésőbb 2021. május 31-ig szerződést kötnek az Y Generáció Iskolaszövetkezettel.

News