Hasznos

Három műszakos munkarend és diákmunka: kihívások és lehetőségek

A 3 műszakos munkarend egy olyan munkaszervezési forma, amely lehetővé teszi a vállalatok számára a folyamatos, 0-24 órás működést. Több műszakos munkarend esetén a dolgozók különböző időszakokban, egymást váltva dolgoznak, például délelőtt, délután és éjszaka. Ez a munkaszervezési modell kifejezetten hasznos az olyan iparágakban, ahol elengedhetetlen a megszakítás nélküli termelés vagy szolgáltatás, mint a gyártás, a logisztika vagy az egészségügy területén. Bár a három műszakos munkarend növeli a termelés hatékonyságát és az eszközök jobb kihasználását, ezzel együtt jelentős fizikai és mentális megterhelést is jelenthet a dolgozók számára.

Bejegyzésünkben kitérünk a több műszakos munkarend legfontosabb szabályaira, a vonatkozó munkajogi előírásokra, valamint a váltott műszak egészségügyi hatásaira is. Majd megnézzük, mire érdemes figyelni diákok foglalkoztatása esetén, milyen munkakörökben és milyen feltételekkel érdemes őket alkalmazni. Nézzük is a legfontosabbakat!

Hogyan működik a három műszakos munkarend?

A több műszakban végzett munkáról akkor beszélünk, ha a munkavállalók ugyanazon tevékenységet különböző időben végzik. Eltérően az általános munkarendtől, amikor a munkaidő például a hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között tart, váltott műszakban a napi munkaidő kezdetének időpontja rendszeresen változik. 

Rugalmas vagy kötetlen munkarend esetén elsősorban az eredmény a fontos, a munkaidő beosztás jogát a munkavállaló ezért gyakran átengedi a munkavállalónak, aki így szabadon állapíthatja meg napi munkaidejének kezdetét.

Mit jelent a 3 műszakos munkarend?

A több műszakos munkarendben a munkavállalók időszakonként rendszeresen végzik feladatukat, amit a munkáltató munkaidőkeretet alkalmazásával is meghatározhat. Ennek keretében a munkaidő egy adott időszakon belül rugalmasan osztható be, legfeljebb 6 hónapra vagy 26 hétre, indokolt esetben kollektív szerződéssel maximum 36 hónapra előre. A ledolgozandó munkaidőt ekkor nem napokra vetítve, hanem az időszakokon belül veszik figyelembe. Ezeken belül pedig a munkáltató határozza meg a napi munkaidő kezdetét, a ledolgozandó órákat és adja ki a munkavállaló pihenőidejét.

Mik az előnyei a cég számára?

A több műszakos tevékenység különösen azokban az iparágakban és ágazatoknál van jelen, ahol elengedhetetlen a folyamatos termelés vagy szolgáltatásnyújtás. A 3 műszakos munkarend lehetővé teszi a vállalatok számára a 0-24 órás működést, amely a repülőterek, vasútállomások, logisztikai központok vagy egyes egészségügyi intézmények esetében alapvető elvárás.

A szolgáltató szektorban is egyre gyakoribb az ügyfélszolgálatok folyamatos elérhetősége az ügyfelek számára, ami lehetetlen lenne több műszakos munkarend alkalmazása nélkül. 

A folyamatos működés más ágazatokban is előnyös, hiszen ilyenkor a gépek és berendezések maximális kihasználtsága mellett csökkennek az egységköltségek és a folyamatos termelés is biztosítható. Így az autó-, elektronikai- vagy élelmiszeriparban egyaránt előszeretettel alkalmazzák a 3 műszakos munkarendet.

Hogyan hat a 3 műszakos munkarend a dolgozók egészségére?

A változó munkaidő-beosztás nagyobb fizikai és mentális megterhelést jelent a munkavállalók számára. A huzamosabb éjszakai munkavégzés hátrányosan hathat egészségükre, a cirkadián ritmustól eltérő alvás jelentősen csökkentheti annak minőségét, a rendszertelenség pedig felületesebb, kevésbé pihentető alvást eredményez. Ez pedig nemcsak a munkavállaló egészségét érintheti hátrányosan, hanem a a munkahelyi biztonságot is, megnövelheti a munkahelyi balesetek bekövetkezésének kockázatát.

Ezért fontos, hogy a munkáltató figyeljen a megfelelő pihenőidők biztosítására és az egészségügyi kockázatok minimalizálására, hogy a biztonságos munkavégzés körülményei adottak legyenek. Tudományos kísérletekben megfigyelték, hogy kedvezőbben hat a munkavállaló szervezetére, ha időben előre haladva váltják egymást a műszakok, például a munkaidő kezdete előbb délelőtti, majd délutáni, végül éjszakai órára esik. Emellett minden esetben célszerű hetente két egybefüggő napot biztosítani számukra szervezetük megfelelő regenerálódása érdekében.

Milyen munkajogi szabályozások vonatkoznak a több műszakos munkarendre?

A Munka Törvénykönyve is különleges esetként kezeli a több műszakos munkarendet, speciális szabályokkal rendezve a kérdést. A munkáltató tevékenysége akkor minősül több műszakosnak, ha tartama hetente eléri a 80 órát – tehát, ha van olyan tevékenység, amelyet egy munkavállalói csoport egy naptári héten rendszeresen legalább 80 órában, azaz legalább két műszakban végez. 

A munkáltató a rendes munkaidőt akár vasárnapra is beoszthatja azzal, hogy a heti pihenőidőt főszabályként havonta legalább egy alkalommal vasárnapra kell kiadnia. A pihenőidő az általános 11 óra helyett legalább 8 óra, azonban a rövidebb napi pihenőidőt követő munkavégzést követő napi pihenőidőnek és a rövidített pihenőidőnek együttesen legalább huszonkét órának kell lennie.

A műszakpótlék a változó munkaidő-beosztás jelentette nagyobb fizikai és mentális megterhelést hivatott kompenzálni. A munkavállalónak 30 százalék műszakpótlék jár, ha a beosztás szerinti napi munkaidő kezdetének időpontja rendszeresen változik. A változás akkor tekinthető rendszeresnek, ha havonta a napi munkaidő kezdetének időpontja a munkanapok legalább egyharmada tekintetében eltér, valamint a legkorábbi és a legkésőbbi munkakezdési időpont között legalább 4 óra az eltérés. 

Diákok és a három műszakos munkarend: hogyan készülhet fel rá a vállalat?

A diákok rugalmassága jól illeszkedik a három műszakos rendszerhez, alkalmazásuk így remek megoldást jelenthet azon cégek számára, ahol fontos a folyamatos működés. 

Milyen esetekben alkalmaznak diákokat váltott műszakban?

A logisztikai és raktározási feladatok kiváló munkalehetőséget biztosíthatnak egy fiatal, képzettséget még nem szerzett diák számára, gondoljunk csak az árufeltöltésre vagy a csomagolásra. Az e-kereskedelem folyamatos térnyerésével és a piaci verseny fokozásával pedig egyre több ilyen alkalom nyílhat meg előttük.

A folyamatos termelés a gyártó és termelő szektorokban is gyakori követelmény. A költségek optimalizálása miatt a gyártósor éjszaka sem állhat meg, így a dolgozók műszakokban váltják egymást. Képzettséget jellemzően a futószalag mellett munka sem igényel, így bármely tanuló vagy hallgató számára ideális pénzkereseti lehetőség lehet. Napjaink diákjai ugyanakkor gyakran beszélnek jól legalább egy idegen nyelvet, így a vendéglátásban vagy szállodaiparban, esetleg nemzetközi vállalatok call centereiben is hasznos munkaerőt jelenthetnek. 

Mire érdemes figyelni a 3 műszakos munkarend kialakításánál diákok esetében?

A rugalmas munkaidő beosztás az Y és Z generációs diákok számára egyaránt vonzó munkafeltétel, egyben remek tapasztalatszerzési lehetőség is lehet. A munka-magánélet megfelelő egyensúlya fontos elvárása az újgenerációs diákoknak, így a kötelező törvényi előírásokon túl is fontos figyelemmel lenni a megfelelő pihenőidő biztosítására. A munkarend beosztásánál számolni kell a tanulmányi kötelezettségeikkel, figyelemmel kell lenni órarendjükre és vizsgabeosztásukra, hogy azok ne ütközzenek a munkaidővel.

Hogyan hat a pótlékadás a diákok munkavállalási hajlandóságára?

Szövetkezeti diákmunka esetén a pótlékadás semmilyen formában sem kötelező, ez a cég mérlegelésébe tartozik. Ugyanakkor a versenyképes órabér és a műszakpótlék olyan tényezők, amelyek motiváló erővel hatnak a diákokra, akik cserébe értékes és lendületes munkaerővel erősíthetik a vállalatot. A pótlékadás nem az egyetlen módja annak, hogy értékeljük a fiatalok teljesítményét: a cafeteria juttatások mellett ösztönzőleg hathat a tanulmányi támogatás is, amellyel akár hosszú távú elkötelezettségüket is elősegíthetjük.

Használja ki az Y Diák Iskolaszövetkezet minőségi szolgáltatásait

A 3 műszakos munkarend komoly vállalás lehet még a fiatal munkavállalók számára is. Az Y Diáknál éppen ezért kiemelt hangsúlyt fektetünk a kiválasztásra, hogy az adott feladatra és pozícióra legalkalmasabb jelölteket ajánlhassuk Megbízóinknak. Legyen szó ügyfélszolgálatos vagy raktári, nyelvtudást, kiemelkedő kommunikációs készségeket vagy nagyobb fizikai erőt és kitartást igénylő munkakörről, az YDiák szolgáltatásaira minden esetben számíthat.  

A kiválasztás és a munkába állás mellett a bérszámfejtés és az adminisztráció valamennyi terhét is levesszük ügyfeleink válláról, akik minden erőforrásukat a a munka megszervezésére fordíthatják. Ha Önnek is minőségi és megbízható diák munkaerőre van szüksége akár alkalmi, akár állandó jelleggel, keressen minket elérhetőségeinken, kérje ajánlatunkat még ma!

Y Diák

További blog cikkek

Ezeket is érdemes elolvasnod

További cikkek
Diákmunkával kapcsolatos kérdésed van?

Azért vagyunk, hogy segítsünk, keress minket az alábbi elérhetőségeken:

Kapcsolat

Diák vagyok és szeretnék munkát találni

Munkát keresek

Állást kínálok és szeretnék jó munkaerőt találni

Munkaerőt keresek