valentin-nap pár

Leszel a Valentinom? Bálint-napi hagyományok a rózsacsokron túl

A Valentin-nap, vagy más néven Bálint-nap a szerelmesek, a szeretet és a barátság ünnepe, emellett tavaszváró eseményként is emlegetik. Bármilyen okból is vártad február 14-ét, érdemes néhány percet szánni a jeles nap történetének áttekintésére, a hozzá kapcsolódó hagyományok megismerésére. Tarts diákszövetkezetünkkel!

Romantikus ünnep szomorú háttérrel

A Valentin-nap eredetében nincs teljes egyetértés, sőt, a legkevésbé sem romantikus történetek maradtak fenn róla a köztudatban. Az egyik legenda Szent Valentin mártírhalálát helyezi a középpontba, akit a keresztényüldözés idején végeztek ki. Kr.u. 269. vagy 270. február 14-én halt meg, és a történet szerint a börtönből üzent barátainak, hogy szereti őket és ne felejtsék el őt.

A másik, jóval elterjedtebb elmélet a III. században élt Bálint (Valentinus) püspökhöz fűződik, aki keresztény szokások szerint összeadta a szerelmespárokat a dél-umbriai Terni városában – köztük katonákat is kiválasztottjukkal. Ebben mai szemmel semmi kivetnivaló nem lenne, azonban a római császár, II. Claudius úgy vélte, hogy a nőtlen férfiakból jobb katonák válnak, így megtiltotta a fiatal férfiak házasodását. Bálint püspököt bebörtönözte, aki – a hite erejével – visszaadta a börtönőr vak leányának látását. Mielőtt február 14-én kivégezték volna, búcsúüzenetet küldött a lánynak, amelyben ez állt: „A Te Bálintod.” A legtöbben ehhez a legendához kapcsolják a Valentin-napi üzenetküldés szokását.

valentin-nap üzenet

Így ünnepel Valentin-napon a világ

Anglia

Bár ma már jobbára csak a szívecskékkel borított, kommercializálódott Valentin-napot ismerjük, régen számos hiedelem vagy furcsa szokás kötődött február 14-éhez. Talán meglepő, de a Valentin-nap eredetileg nem az Egyesült Államokból, hanem Angliából származik, ahonnan pedig igen gyorsan átterjedt Írországba is. Angliában sokáig szokás volt, hogy ezen a napon a fiatalok az első szembe jövő velük ellentétes nemű személyt Valentine néven szólították. Megajándékozták, majd egy éven keresztül kitüntetett figyelemben részesítették.

Franciaország

Itt a Valentin-nap a csalfa hölgyeknek kedvezett, akik ezen a napon akár ki is léphettek házastársi kötelezettségeik alól (vagyis akár meg is csalhatták férjüket), és mindehhez a férjnek még jó képet is kellett vágnia.

Olaszország

A szerelmes fiatalok egy hídon vagy vízparton állva lezárnak egy lakatot, melyen a pár monogramja, esetleg fényképe is szerepel. Egy titkos kívánsággal együtt a vízbe dobnak egy-egy a lakathoz tartozó kulcsot, így állítva emléket a szerelmüknek.

valentin-nap lakatok

Japán

Február 14-én a lányok és nők nemcsak a szerelmüket ajándékozzák meg (lehetőleg) saját készítésű csokival, hanem apjukat, testvérüket, barátaikat, vagy akár főnöküket is. Ezért cserébe a férfiaknak egy hónappal később, március 14-én illik a korábbi csokit egy fehér csokival viszonozni (innen ered a nap neve: White Day, vagyis Fehér Nap).

Finnország

A szerelmesek helyett ezen a napon inkább a barátok ünnepelnek. Apró kártyával, képeslappal, kisebb ajándékkal megemlékezve a barátságról.

Magyarország

Hazánkban először a Magyar Virágkötők Szakmai Egyesülete, élén Guba Ági mester virágkötővel vezette be a Valentin-napot 1990-ben, aminek egyértelmű célja a tavaszvárás napjainak megszépítése volt. Ezen a napon itthon is ellepik a boltokat a szívecskés ajándéktárgyak és igencsak megnő az édességüzletek és a virágosok forgalma.

valentin-nap virágok

Bár mi is szeretjük meglepni kedvesünket egy-egy aprósággal, nálunk ezen a napon sokkal inkább a Bálint-napi babonák dominálnak. Úgy tartja a hagyomány, hogy Bálint-nap reggelén egy szerelmes csók szerencsét hoz, de ezen a napon nem szabad megsértődni vagy megharagudni. Hajadon lányoknak nem árt éjszaka babérlevelet tenni a párna alá, mert így álmukban megtudhatják, ki lesz a jövendőbeli párjuk. Ha az utcán verebet látnak, akkor szegény férfihez fognak hozzámenni feleségül, ezzel szemben, ha egy tengelic repül át felettük, akkor gazdag férjük lesz. Nem elég kiszemelni, magunkba is kell bolondítani a vágyott „jelöltet”: ezt a legkönnyebben úgy lehet elérni, ha egy kilenc magú alma elfogyasztása után a magokat a fiú zsebébe csempésszük. Pro tipp macskás lányoknak: úgy tartják, hogy ha a lányos ház cicája az oda érkező legény lábához dörgölőzött, akkor ő abból a házból nősült.

Ne álljon a pénz a meglepetés útjába, iskolaszövetkezetünk segít! Kattints, és nézz szét aktuális diákmunkáink között!

News