Egyetemi projektek - Y Generáció Iskolaszövetkezet

8 óra munka, 8 óra pihenés… hogyne!

Lassan elkezdődik az újabb félév, és ismét egyszerre szakad a nyakadba a suli minden velejárója, beadandókkal, zh-kkal és vizsgákra való felkészüléssel együtt. Mindeközben nyilván szeretnél majd munkára, bulikra, és néha egy kis alvásra is időt szánni. Hogyan tudsz mégis erre felkészülni? 

Diákszövetkezetünk mutat 6+1 tippet, ami segít egyensúlyt tartani a rengeteg tennivaló között!

1. Készíts egy listát mindarról, amit várhatóan el kell végezned!

Írj fel mindent, amit napi, heti, havi vagy éves szinten rendszeresen kell csinálnod, valamint a már most tervezhető, egyszeri feladatokat is. Írd fel a várható vizsgáidat, a zh-kat, a beadandókat, az óráidat (amikre ebben a félévben már tényleg be fogsz járni, igaz?), valamint azt is, hogy mit és mennyit szeretnél dolgozni, a sportot és a baráti találkozókat is!

Időgazdálkodás - Y Generáció Iskolaszövetkezet

2. Most minden feladatodhoz rendelj egy időintervallumot…

…valamint egy határidőt vagy időpontot, hogy lásd, melyik feladat, mikor kb. mennyi időt vesz el. Készíts a vizsgáidhoz, beadandókhoz felkészülési tervet: tervezd meg, hogy mire mennyit készülsz, és az ismétlést se felejtsd el! Tervezd meg azt is, hogy mikor hány órát szeretnél diákmunkát végezni, dolgozni. Azért a napi 7-8 óra alvásra is maradjon idő! 😉

3. Keress egy jó applikációt a telefonodra!

Tölts le egy olyan alkalmazást, ami segít a feladataidat rendszerezni, betervezni és nyomon követni! Ez lehet egy egyszerű naptár, vagy bármilyen, a Te feladataidhoz igazítható tervező app. Jó, ha widgetek is vannak az alkalmazáshoz, amelyekkel még könnyebben átlátod feladataid. Vidd fel az összes feladatod időpontokkal, határidőkkel együtt, állíts be emlékeztetőt azokhoz, amikhez szükséges, és használd a widgeteket, hogy mindig szem előtt legyenek a tennivalóid.

Szervező applikáció - Y Generáció Iskolaszövetkezet

4. Légy a tervezéskor realista és rugalmas!

Készülj fel rá, hogy egyes feladatok esetleg tovább tarthatnak, mint ahogy előre tervezted, ráadásul bármikor történhet valami, ami miatt a terv egy része borul. Szánj elég időt a tanulásra – mert ugye mégiscsak csak ez az elsődleges feladatod, – de a munkáról se feledkezz meg. Ha most túl kaotikusnak is tűnik az órarended, biztosan találsz majd olyan munkát, ami beilleszthető a Te órarendedbe is. Ide kattintva szét is tudsz nézni aktuális munkáink között.

5. Rendelj helyszínt az egyes tevékenységekhez!

Ez főleg a tanulásra és a beadandók írására vonatkozik. Gondold át, hogy korábban hol tudtál hatékonyan dolgozni, hol voltál, amikor a legjobban haladtál. Emlékezz vissza, hogy társaságban vagy egyedül végezted-e a munkát, és jusson eszedbe az is, hogy milyen körülmények között voltál a legkevésbé hatékony. Nézd át a beosztásod, és e szerint próbáld megtervezni a helyszíneket, iktasd ki azokat a tényezőket, amik elvonhatják a figyelmedet a feladatról, és vesd össze az egymást követő feladatokat egymással. Például: ha tudod, hogy egy buli másnapján gyakorlatilag használhatatlan vagy, ne akkorra tervezz be 10 oldal megírását a készülő szakdogádból.

Munka nyugodt körülmények között - Y Generáció Iskolaszövetkezet

6. Ne hagyd ki a tervedből a rendszeres mozgást sem!

Nem kell 100 kilós súlyokra gondolni, bőven elég, ha minden nap elmész egy fél órát futni, leugrasz egy kicsit az edzőterembe, de akár egy nagyobb séta is megteszi. Most úgy tűnhet, mintha ez is csak a helyet foglalná a naptáradban a többi program elől, de hidd el, nem csak rizsa, hogy ennek köszönhetően sokkal hatékonyabb leszel a munkában és a suliban is. A szabad levegőn végzett mozgással könnyen kiürítheted a fejed, rendezheted a gondolataidat, ráadásul vizsga előtti pánik esetén is tökéletesen alkalmas a stressz csökkentésére. Ha sportolsz, az agysejtjeid és a stat vizsgád is hálás lesz érte, a vádlidról más nem is beszélve. 😉

Sportolás a szabadban - Y Generáció Iskolaszövetkezet

+1. Frissítsd folyamatosan a tervet!

Most elkészítettél egy jól használható tervet, de ne felejtsd el napi szinten aktualizálni az új programokkal, vagy módosítani a terveid annak függvényében, hogy egy-egy projekttel hogy haladsz.

Találtál már olyan munkát, ami tökéletesen belepasszol az órarendedbe?

Kattints, és nézz szét aktuális diákmunkáink között!

News