Nyaralás - Y Generáció Iskolaszövetkezet

4 tengerparti úti cél – diák pénztárcára szabva

Egész évben egy hűsítő tengerparti nyaralásról álmodozol, de most hogy itt a nyár, úgy érzed, erre megint nem telik majd? Íme, 4 szuper tengerparti úti cél az Y generáció Iskolaszövetkezettől, ahova akkor is eljuthatsz ha az ösztöndíjadból vagy a suli mellett vállalt diákmunkából próbálod összespórolni az útiköltséget!

Montenegró

Fapados légitársasággal 1 óra alatt eljuthattok Budapestről Podgoricába, ahonnan néhány euróért elbuszozhattok a káprázatosan szép tengerpartra. Nem gondoltad volna, igaz? Pedig ennek a kis országnak a tengerpartjai simán felveszik a versenyt akár az olasz partok szépségével is. Főleg köves-kavicsos strandokkal találkozhatunk az országban, de a legdélebbi városban, Ulcinjban homokos tengerpart vár benneteket.

Montenegró - Y Generáció Iskolaszövetkezet

Montenegróban szuper áron lehet szállást is foglalni: ha összefogtok néhány haverral, fejenként 20 ezer forintból is megúszhatjátok ezt a tételt. Azért nyugati színvonalra ne nagyon számítsatok sehol, azoknak ajánljuk, akik kedvelik az enyhén balkán hangulatot. Szerencsére ez az árakon is érződik, ugyanis napi 8-12 euróból simán megvan az étkezés is. Kezdőknek inkább Budvát és környékét, a bátrabbaknak/spórolósabbaknak pedig inkább a déli Ulcinjt ajánljuk. 😉

Bulgária

A Burgasztól nem messze található Napospart a fiatalok egyik kedvenc európai üdülőhelye, ugyanis olcsó és rengeteg a szórakozóhely a városban. 2 módja is van, hogy olcsón eljussatok ide nyaralni, ugyanis fapados repülőjárattal és busszal is eljuthatunk oda. Budapestről közvetlen fapados járat közlekedik Burgaszba, amire időnként elég jó áron lehet jegyeket kifogni, buszos utazást pedig utazási irodán keresztül foglalhattok. Ez egy kicsit kemény dió, az út ugyanis kb 18-20 óra a tengerpartig, de a költséghatékonyság érdekében érdemes lehet megpróbálni.

Bulgária - Y Generáció Iskolaszövetkezet

Szállást is nagyon jó áron foglalhatunk, akár egyénileg, akár utazási irodán keresztül intézzük a kérdést. A legjobb módszer itt is az, ha a baráti társasággal közösen foglaltok egy nagyobb apartmant, de kettesben a párotokkal is szuper szállások közül válogathattok. Ha ide utaztok, egy neszebári kiruccanás mindenképpen kötelező: történelmi óvárosában mediterrán hangulat vár.

Görögország

Bulgáriához hasonlóan rengeteg város itt is kétféle módon közelíthető meg: busszal vagy fapados repülőjárattal. Ez utóbbi megoldás itt egy kicsit drágábbra jön ki, de ha nem bírod a hosszú buszozást, akkor érdemes megdobnod az útra szánt büdzsét még pár ezerrel forinttal.

Görögország - Y Generáció Iskolaszövetkezet

Korfu amellett, hogy a leggyorsabban elérhető görög sziget, a legolcsóbb is, ezért a magyar fiatalok körében különösen népszerű görög úti cél. Itt a főszezon július közepétől augusztus végéig tart, ezért ha elkerülnétek a zsúfoltságot, inkább halasszátok szeptemberre a nyaralást, a tenger ugyanis még ekkor is kellemesen langyos.

Albánia

Szintén „fapados úti cél” a Balkán térség turisztikailag legkevésbé frekventált országa, Albánia is, ahová a repjegy árát szeptemberben akár 20 ezer forint alatt is megúszhatjátok. A repülő Tiranában száll le, innen busszal könnyen eljuthattok a 360 km hosszú tengerpart városaiba. Hidd el, bármelyiket is választjátok, a pénztárcád szeretni fogja: ha először utazol Albániába, Saranda, Durres és Vlora is jó opció lehet.

Albánia - Y Generáció Iskolaszövetkezet

Ódzkodsz az ötlettől, hogy egy ilyen „balkáni” országot válassz az idei nyaraláshoz? Akkor most megsúgjuk, hogy a helyiek vendégszeretete, a türkizkék tenger és a szuper alacsony árak miatt hamarosan egész Közép-Európa felfedezi magának ezt a természeti kincsekben gazdag országot, ugyanis Montenegró esetében is éppen ez történt. Előzd meg a turistaáradatot, és így olcsóbban megúszhatod a nyaralást. 😉

Hogy a nyaraláson biztosan jusson a szuvenírekre is,

kattints, és nézz szét iskolaszövetkezetünk aktuális diákmunkáink között!

News